Király és vezér a király ellen
Ez a leggyakoribb állás a végjátékban (feltéve, ha eddig az ellenfél nem adta fel). Ebben a helyzetben a király önmagában már csak arra számíthat,
hogy a királynő segítségével pattot adnak neki. A királynővel rendelkező egy nagyon egyszerű stratégiával győzedelmeskedhet, viszont folyamatosan
kell figyelni arra, hogy patthelyzetet véletlenül sem alakítsunk ki.
Ez az egyszerű stratégia csupán abból áll, hogy az ellenfél királyát a sarokhoz próbáljuk szorítani. A folyamatos sakkadás helyett itt érdemesebb
korlátozó lépéseket tenni, tehát minél kisebb dobozba zárni az ellenfél királyát. El fog jönni egy állás, ami után a magányos király már nem tud
hova menekülni a matt elől. Ekkor kell mattot adni úgy, hogy a királynőnket a saját királyunk védi.
Király és bástya a király ellen
A király és a vezér kombinációja felettébb hasonlít a király és a bástya kombinációjához. Az utóbbi párosításban is a "dobozoló" taktikát
alkalmazzuk, tehát egyre csökkentjük az ellenséges király mozgásterét addig, amíg a sarokba, vagy a tábla szélére szorítva mattot nem adhatunk.
Király és gyalog a király ellen
Ez a helyzet jóval kevésbé nyilvánvaló. Az ellenfél királya, a saját királyunk és a gyalogunk helyzetétől függően változhat a játszma
kimenetele. A gyalog kezdetben nem látszódik értékes bábunak, de ne feledjük, hogy királynővé tudjuk átváltoztatni, ami után az előbb
leírt stratégiával könnyen bemattolhatjuk az ellenfelet.
-
Döntetlen állás: ha az ellenfél királya a gyalogunk elé kerül, és az ellenfél tudatosan lép, könnyen kikényszeríthet
egy döntetlent úgy, hogy folyton a gyalogunk előtt tartja a királyát.
-
Nyerő állás: ha mi a gyalogunk elé tudjuk helyezni a saját királyunkat, akkor nyert ügyünk van, hiszen az ellenfél egy idő után
már nem tud velünk együtt hátrálni a fal miatt, ekkor pedig a királyunkkal védve a falhoz közeli helyet, be tudjuk vinni a gyalogunkat
átváltoztatásra.
Tiszt és gyalog a király ellen
Ebben az esetben a tisztünkkel meg tudjuk védeni az átváltozási helyet, miközben a királyunkkal lehetővé tesszük a gyalog előmozdulását.
Két többletgyalog
Ez az állás majdnem mindig győzelemhez vezet. Még olyankor is a gyalogokkal nyerni,
ha például a saját királyunk a pálya másik felén van. Ebben az esetben miután az ellenfél
királya egyik gyalogunkat leütötte, nem tudja másik gyalogunkat utólérni, ezért az királynővé
át tudjuk változtatni.