Csöngetett My'Lord?
A Csengetett, My'lord? 26 részes brit televíziós vígjátéksorozat az 1980-as évek végéről és az 1990-es évek elejéről. Témája az 1920-as évek brit társadalma, annak tagolódása, szereplői egy brit főúri család és cselédei. Görbe tükröt tart mind az arisztokrácia, mind az „alsóbb” osztályok elé.
A Meldum-ház személyzete - a főszereplők
Alfred Stokes
Komornyik, akit a sorozat elején fogadnak fel. Állását annak köszönheti, hogy a háborúban megmentette tisztje, az ifjabbik Meldrum életét katonatársa, James segítségével. Előző állásából azért rúgták ki, mert zálogba adott értéktárgyakat. Nem túl sikeres cirkuszi pályafutásba kezdett, ezt követően visszatér komornyiknak, a véletlen műve, hogy a Meldrum-házban talál munkát.
A jég hátán is megélő, ügyeskedő ember, igyekszik pénzt kicsalni mind a felső, mind az alsó osztály tagjaitól. Bár lenézi, megveti, valamint ha teheti, meglopja munkaadóit, ki is szolgálja őket. Gyakran hangoztat munkáspárti frázisokat, szíve mélyén szocialista. Jó állása ellenére kitart a munkásosztály tagjai mellett, segít rajtuk, ha úgy adódik. Lánya Ivy, a szobalány, akit nagyon szeret, bár önzése és becstelensége néha felülkerekedik atyai szeretetén.
James Twelvetrees
Stokes volt katonatársa, az ifjabb Meldrum másik megmentője. A Meldrum-ház lakája, a második ember az alkalmazottak rangsorában. Pont ellenkezője Stokes-nak. Céltudatos, elhivatott, precíz és rendkívül becsületes, aki képtelen lenne munkaadóit megkárosítani. Rossz tulajdonsága, hogy túlzottan tekintélytisztelő és beképzelt, aki hisz az arisztokráciában, a társadalmi osztályokban. Rossz véleménye van Stokes-ról, az a vágya, hogy ő legyen a komornyik.
Amilyen alázatos a ház uraival, olyan fölényes a nála szegényebb sorsúakkal. Számára Lord Meldrum egyik lánya, Miss Poppy a tökéletes a nő, aki megtestesíti a gazdagságot, a szépséget, és mindent, ami a felső osztálynak kijár.
Ivy Teasdale
Bár a háznál kevesen tudják, valójában Stokes lánya. Csúnyácska, butácska, esetlen, szemüveges cselédlány, aki egy apja által hamisított ajánlás alapján kerül a Meldrum-házba, még sohasem dolgozott szobalányként.
Ügyetlensége, és naiv butasága miatt sokszor kerül kellemetlen helyzetbe.
A Meldrum család - az arisztokraták
Lord George Meldrum
A ház ura. Ötvenes éveiben járó férfi, aki (legalábbis úgy képzeli) vaskézzel vigyáz családtagjai és személyzete erkölcseire, miközben ő maga viszonyt folytat barátja, Sir Ralph Shawcross feleségével, Lady Agathával. Zsugori és régi (viktoriánus) elveket valló, képmutató alak. A szolgálók ügyetlenkedéseit is gyakran elnézi. Özvegyember, a felesége három évvel a történet kezdete előtt halt meg.
Edward „Teddy” Meldrum
George Meldrum öccse. Különc, gyermeteg lelkületű, néha már-már ostoba személyiség, aki minden normális posztra vagy állásra alkalmatlannak bizonyul. Családja kicsit hibbantnak és (mivel a fetisizmusig elmenően él-hal a cselédlányokért) kicsit perverznek tartja. Szeretne elszökni szerelmével, Madge Cartwright Rose nevű szobalányával, és jobb híján legalább féllegális házasságot kötni vele. Retteg, hogy társadalmi és vagyoni okokból egy szép, de utált arisztokrata lányhoz kényszerítik.
Lady Lavender Southwick
Lord Meldrum nagyon idős és szenilis, de élettel teli anyósa. Papagájával él az egyik emeleti szobában. Örökké várja ifjúkori szerelmét, Dolby kapitányt (akit sokakban felismerni vél), kedvenc passziója, hogy állandóan hozzávágja a cselédekhez (elsősorban Ivyhoz, akit ő Ethelnek hív) a felszolgált tápiókapudingot. A Meldrum család kezelhetetlen természete miatt lehetőleg kerül vele minden kontaktust, és várja, hogy (öröklés útján) hozzájusson tekintélyesnek vélt vagyonához.
Ms. Poppy
Meldrum fiatalabb lánya. Meglehetősen önző és önimádó, másokat lekezelő természet. Úgy érzi, a legtermészetesebb dolog az, hogy körülötte forog a világ. Érzelmes, érzéki, kacér, könnyelmű. Előszeretettel flörtöl a belé szerelmes Jamesszel, a lakájjal, örömét leli abban, hogy látja, mennyire epekedik utána a férfi. Állandó udvarlója a kissé féleszű, ám gazdag Jerry.
Ms. Cissy
Meldrum idősebb lánya. Családját és környezetét sokszor megbotránkoztató modernista (szocialista) nézeteket vall, férfiruhában jár és Pénelopé nevű barátnőjével csókolózik. Támogatja a dadaista költészetet, szíve sok tekintetben a Munkáspárthoz húz. Repülőgépet és automobilt is vezet. Határozott egyéniség és racionális elme.
|
|
| A személyzet tagjai | A Meldrum család tagjai |
A sorozat szállóigéi
Az finom lesz/ Az jó lesz: Mabel szokta ezt mondani, mikor Mrs Lipton „nagylelkűen” felajánlja neki a szinte már ehetetlen maradékot, ami leggyakrabban hideg rizspuding, almahéj, halfej, vagy penészes sajt.
Nem is tudom már, mikor ettem (ilyet) utoljára…: Mabel gyakran rácsodálkozik egy-egy jobb ételre, miközben ezt mondja, persze így sem kap belőle.
Maga is ezt mondja mindig, ugye, Mrs Lipton/Mr Twelvetrees?: Henry így próbálja felvenni a szakácsné és a lakáj beszélgetésének ritmusát, de míg azok ketten gyakran használt szállóigéket idéznek, Henry ilyenkor általában új dolgokat mond, amiért egy fülessel jutalmazzák.
Ne szólj szám, nem fáj fejem: Mrs Lipton vagy James mondja ezt, ha tudnak valamilyen titkot, de nem akarják elárulni.
Nem is tudom már, mikor ettem (ilyet) utoljára…: Mabel gyakran rácsodálkozik egy-egy jobb ételre, miközben ezt mondja, persze így sem kap belőle.
Ideje, hogy visszatérjünk a viktoriánus erkölcsökhöz!: Lord Meldrumnak nincs szerencséje ezzel a mondattal: valahányszor ezt mondja, a következő pillanatban szégyenkeznie kell, mert Lady Agatha érkezik vagy telefonál, esetleg Sir Ralph elől kell elrejtőznie.
Ó, a szegény pára!: Ivy szokta mondani, amikor sajnál valakit. Legtöbbször csak ő sajnálja egyedül, mások számára világos, hogy nincs miért sajnálkozni.
Majd mi leszünk odafent, ők meg majd idelent!: Mr Stokes szokta ezt mondani, reménykedve egy igazságosabb világban